1-es Személyiségtípus - Reformer

Személyiségrajz

A reformer személyiségtípus a rend, a moralitás, az erkölcsös élet és a tökéletesség keresésére épül. Ez az a személyiségtípus, amely mélyen hisz abban, hogy a dolgok lehetnek jobbak, tisztábbak, igazságosabbak és rendezettebbek. A Reformerekben nagyon erős belső iránytű működik. Nem egyszerűen véleményük van arról mi helyes és mi nem az, hanem szinte zsigerileg érzik, hogy egy adott szituációban, mi lenne a leghelyesebb út. A reformerek szinte gyerekkoruktól kezdődően úgy érzik, hogy kontrollálniuk kell önmagukat, mintha ösztönösen, nagyon korán megtanulták volna, hogy hibázni veszélyes, rossznak lenni elfogadhatatlan, és hogy az értékességhez a fegyelmezettség, a korrektség és önuralom útjai vezetnek, emiatt a reformer személyiség sokszor komolyabbnak és összeszedettebbnek tűnik másoknál. Belső világuk rendkívül aktív, állandóan értékelnek, analizálnak, javítanak, de nem csak a külvilágot, hanem önmagukat is folyamatosan ellenőrzik. A reformerek fejében folyamatosan működik egy belső kritikus hang, amely figyelmezteti őket szinte megállás nélkül, hogy ezt jobban is lehetett volna, ez nem lett elég jó, ez így nem biztos hogy a leghelyesebb. A tökéletességre való törekvés, a maximalizmus, ahol a személy a saját teljesítményével szemben elvárásokat támaszt egy ideig nagyon motiváló, de egy idő után rettenetesen fárasztó, elsősorban magának a reformernek, de személyiségromlásuk esetén a környezetüknek méginkább.

A reformer ha egészségesen működik rendkívül becsületes, megbízható és következetes ember. Nem szeret csalni, manipulálni vagy tisztességtelenül viselkedni, fontos számára az erkölcs, a minőség és az elvekhez való hűség, általában magas elvárásokat állít fel magával és másokkal szemben is. A reformerek személyiségéhez illik legjobban a vallás, és egy felsőbb tiszta erőre való felnézés szükségessége, amely szükséget most azért írok, mert a reformer hajlamos saját magát többnek látni másoknál, és az úgynevezett átlagemberek között szinte sosem találnak olyan valakit, akire feltudnának nézni.

Ez a típus sokszor kiváló rendszerszervező. Jól látja a hibákat, az értéktelenséget, a felszínességet, a pazarlást vagy a káoszt. A reformer olyan helyzetben érzi magát erősnek, ahol javítani, optimalizálni vagy rendbe rakni lehet valamit, ezért a reformerek gyakran találhatóak meg olyan munkakörökben, ahol szabályokkal, minőséggel, etikával vagy struktúrával dolgozik. Harcművészetek, buddhizmus, felsőbb tisztább hatalom követése, melytől a helyén érzi magát. A reformerek szinte kivétel nélkül valamilyen vallási csoporthoz tartoznak, lévén amit már említettem, hogy szinte kizárólag a vallásban találják meg azt a magasztosságot és nagyságot, amit hajlandóak maguk fölé helyezni. Ezen a ponton már sejthetjük, hogy a reformer mint minden személyiségtípus az egészséges szinteken kiváló és a társadalom egyik leghasznosabb építői, de az egészségtelen szinteken el lehet képzelni hogyan hasonulnak meg saját gyengeségüket tapasztalva, mert a gyengeség a reformer legnagyobb félelme, és a szenvedésük legfőbb forrása.

A reformer nehezen tolerálja a hibát önmagában, másokban meg aztán pláne nem, emiatt gyakran feszült, és sok benne az elfojtott düh. A reformer gyakran nem látja magát dühös embernek, mert igyekszik kontrollált és korrekt maradni, de belül rengeteg frusztráció gyűlik fel benne amiatt, hogy a világ nem olyan, amilyennek lennie kellene. Minél több hibát lát a világban, annál nagyobb lesz benne a tehetetlen düh. A reformer nehezen viseli a hanyagságot, irritálja a hozzá nem értés, bosszantja a fegyelmezetlenség, és úgy általában minden, ami nem a saját erkölcsi vagy morális mércéje szerint történik. A reformerek gyakran választanak olyan pályát, amihez precizitás, vagy tervezhetőség szükséges, ezért található a mérnöki pályán rengeteg reformer, ugyanis a vallás mellett, vagy éppen helyett egyetlen istent fogadnak el még maguk fölött, az pedig nem más, mint a tudományok. A reformerek számára a mérnöki pálya és minden ami tervezéssel jár biztonságos, mivel a matematika, a statika és a fizika olyan stabil kiszámítható rendszerek, amiben a reformerek feltétel nélkül bízni tudnak. Paradox módon a vallás és a tudományok a reformereknél érnek össze, ami már csak azért is furcsa, mert ha van két világ ami távol van egymástól, az a vallás és a tudományok.

A reformer a kapcsolataiban egyszerre lehet nagyon stabil és nagyon nehéz ember. Hűséges, megbízható és felelősségteljes partner, de közben kritikus, kontrolláló vagy érzelmileg teljesen statikus. Sok reformer nehezen lazul el amiatt, mintha mindig lenne bennük egy belső feszültség. Ez a feszültség persze nem véletlenül van bennük, hiszen a reformerek szinte egyáltalán nem élnek ön azonosan. Sosem azt teszik amit valóban szeretnének vagy ami igazán jól esne nekik, hanem szinte mindig csak azt, ami kívülről is elfogadható és vállalható tűnik. Érzelmi szinten gyakran problémát okoz nekik a spontaneitás, mielőtt cselekszik vagy kimond valamit, belül checking listeket futtat, hogy amit most tesz, vagy tenni fog az biztosan jó?  Elfogadható? Morális rendben van? Erkölcsileg vállalható? Ezek miatt a folyamatos önellenőrzések miatt néha elveszíti a kapcsolatot a saját ösztönös oldalával, de számára ez még mindig elfogadhatóbb élet mint annak az esélye, hogy esetleg egy-egy szituációban megszégyenüljön. A reformerekkel kapcsolatban gyakran azt érezhetjük hogy minden a helyén van, de valahogy mégsem igaz. Ez nem azért van mert képmutatóak, ilyenkor a fegyelmet érezzük és a belső rendhez való mindenáron megfelelést.

A reformer egyik legmélyebb félelme, hogy rossz emberré válik, ezért próbál mindig megfelelően, kontrolláltan viselkedni, minden körülmények között helyesen élni. Csakhogy amikor az ember túlzottan az önkontrollra épül, idővel elszakadhat a saját természetes vágyaitól és érzéseitől, és amikor elszakadunk önmagunktól, akkor kezdünk el úgy élni, amitől mindig is rettegtünk.

Egészséges állapotban a reformer bölcs és inspiráló. Olyan ember, aki valódi, teljes, erkölcsileg feddhetetlen, következetes életet él, valamint az egészséges állapotában képes elfogadni, hogy a tökéletesség nem létezik. Ilyenkor megjelenik benne a nyugalom, a rugalmasság és emberség. Már nem akar mindent kontrollálni, nem zavarja ha hibázik, és képes a tévedéseivel is úgy együtt élni, hogy közben ne omoljon össze az önképe.

Fejlődésének egyik legfontosabb pontja annak felismerése, hogy az értéke nem a hibátlanságának függvénye. A felismerése annak, hogy az élet nem steril, a rendszer nem tökéletes, hogy az emberi tökéletlenség nem feltétlenül romlottság, hogy a hibák, a tévedések, a gyarlóságok és az emberi léttel járó rossz döntések és kellemetlenségek azok maga az emberi lét természetes részei. A reformer mélyen vágyik egy tiszta, rendezett és igaz világra. A kérdés csak az, hogy ezt a vágyat képes-e bölcsen használni, vagy belekeményedik a saját belső ítélkező rendszerébe, amely rendszer közepén egyszer csak saját magát találja, ahol az egészségtelen működésében, egyszer csak saját maga lesz a rendszer legnagyobb hibája.

Amikor a refomer eljut arra a pontra, hogy az emberi lét természetéhez hozzátartozik a tökéletlenség is, akkor már nem azért akar jó lenni, mert retteg attól, hogy rossz legyen, hanem azért, mert valóban kapcsolatba kerül saját mélyebb értékeivel és emberségével, és ez az a pont, amikor a reformer elkezd szabaddá válni.