12. NAP

Nem árulok zsákbamacskát tovább, jóval előrébb tartok az edzésekben, mint ahogyan ez a blog íródik. 7 nap csúszás van, többek között azért, ha esetleg elmaradnék a posztírással, vagy nem lenne rohadtul időm írni, így is folyamatos maradjon a blog. Ez az idő pedig elérkezett, hamarabb, mint gondoltam, de megérkezett.

 

 

 

Az van, hogy reggel 7-kor kelek, és este 8-9-re érek jobb esetben haza, ha nincs megbeszélve valami tali arcokkal, csajokkal, szóval szinte semmihez nincs erőm. + Egy ragyogóan sikerült mosás emlékét őrzöm, amikor is a cső kijött a helyéről, eláztatva az egész fürdőszobát. Ami a kisebb gond lenne, de kiömlött a víz az előszobába is, ahol ugye parkett van.  Az egész felázott, felpúposodott, rohad minden, úgyhogy holnap jönnek, felszedik, és követ kell majd letenni. Királyos, nem? Na haladjunk kronológiai sorrendben...

10. nap ugye, a megismételt mell-bicepsz nap. Sok jót nem tartogatott nekem az edzés, legalábbis ezt hittem. Féltem a dupla terheléstől, mert a tegnapi edzés miatt mára bedurrant a mellem. Dupla erőbedobással indultam hát neki a napnak, ezzel is tudatosítva magamban azt, hogy bár a tegnap nem úgy sikerült, ahogy kéne, de nincs baj, csinálom tovább. Jól sikerült az edzés, annyira jól, hogy azt hiszem, jövő héten minden súlyt eggyel feljebb teszek. Úgy lehet lemérni, mikor nőttél ki egy súlyt, hogy ha a sorozat utolsó részét még ki tudod nyomni segítség nélkül, akkor szintet kell lépni. Ha nem teszitek, nem fogtok fejlődni, beáll az izom egy terhelésre, és elkezd stagnálni.  

Kifejezetten jól éreztem magam edzés közben, a bicepszgyakorlatok végén éreztem, hogy nagy terhelést adtam magamnak. A tegnapi meg a mai nap együtt elég erősre sikerült. Kondi után át Ákoshoz, mire átértem, az összes felső izmom remegett, úgy elfáradtam, szinte alig tudtam rávenni magam az indulásra. Majdnem ott aludtam a galérián, nem vicc. Nem tudom leírni ezt az érzést, aki edzett már, az tudja, miről beszélek. Olyan terhelést kap az izom, hogy elvon a testtől szinte minden energiát. Ezt kéne elérni mellesleg mindennap. Nem is volt gondom az alvással, ruhában, ahogy voltam, befeküdtem, mit feküdtem, beestem az ágyba. A háttérben még ment az Egyedül álló nő megosztaná című film, de ha legyilkolnának, sem tudnám megmondani ki volt a főszereplő.

11. nap  

Tehát úgy indult, mint egy rosszul sikerült házibuli. Jobban akkor sikerült volna, ha ruha nélkül kelek, mellettem egy csaj, akinek a nevét sem tudom, és fáj a fejem. De nem, mert ez ruhás kelés volt. Nem esküszöm meg rá, de talán még a cipő is rajtam maradt. Ennek ellenére vagy éppen ezért kipihenten, de nyomottan ébredtem. Már 11 napja tartom a diétát és csinálom az edzéseket, jólesik ebbe így néha belegondolni. Zuhany után is úgy érzem, nagyon tompa vagyok. Vannak ilyen napok, amikor nem zökkent ki semmi. Ma is van egy rakás elintéznivalóm, de nem érdekel, semmiféle tűznek a jelét nem látom magamban. Utálom ezt az érzést, mert ilyenkor általában hajlamos vagyok depresszióba zuhanni.  

Ez történt ma is, abszolút nem vártam az edzést, és hiábavalónak gondoltam ezt az egész programot is, de egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy befejezzem, vagy hogy félbehagyom. Ez inkább egy „csinálom, oké, de nem látom sok értelmét” érzés volt. Balfasz a főnök, esik az eső, idióta az összes csaj, kapja már be a Telenor, és különben is mindenkinek egyenként a kurva anyja. Ezekkel az érzésekkel pörgettem le a napot az edzésig. Semmi nem változott a nap folyamán, esetleg még annyi, hogy egy taxis lefröcskölt az Alle bevásárlóközpont előtt, szóval ha láttok egy fehér Passatot, 514-es rendszámvéggel, annak szúrjátok már ki a kerekét.  

Sok mindenhez nem volt kedvem, de leginkább nem egy 2 km-es táv leevezéséhez gépen. Nincs mese, meg kell csinálni. Sikerült tökéletes enerváltsággal bemelegítenem. Egyik gyakorlat jött a másik után, kizárólag arra figyeltem, hogy helyes technikával csináljam a gyakorlatokat, betartva a pihenőidőket, semmi más nem érdekelt. Nem néztem a csajokat a taposógépen, sem hasazás közben, pedig ott tudnak ám nagyon fasza kis pózokat találni a nők. Edzés vége felé már egészen rendbe jöttem, de most először érzem, hogy elfáradtam fejben. Ilyenkor a legjobb, ha sodródsz, és csak remélni tudod, hogy elmúlik. Ha pár napon belül sem múlik el, akkor tudatosan kell rendbe jönnöm, ami csak azért szar, mert akkor ez a levertség nem magától távozik, azaz bennem marad.  

Egyfolytában Lombardi szavai járnak a fejemben, „az igazi dicsőség térdre kényszerülni, és onnan újra felállni”. Kár, hogy nekem csak ilyen dicsőségek jutnak a sportok világából, hogy túllendüljek egy mentális mélyponton a konditeremben. Na hát kb. ilyen hangulatban telt a napom. De az igazi izgalmak csak ezután következtek, ugyanis Alekinho Zsófit hívta ki, aki már 19 évesen dicséretes magasságokba jutott a sunyi kis ribanc kategóriában. Ezzel nyugtázom is a mai napot, és még azzal, hogy hétvégére hidegfront várható. Ennél már tényleg nem lehet szarabb a nap. (Szabadlábra helyezték a Night Noise-fiúkat. Köszönjük.) 

12. nap 

A tegnapi fausti hangulatomat követően meglepően jó, már-már energiával teli hangulatban keltem. Soha nem értettem, hogy mehet végbe ekkora változás egy 6-8 órás alvással. Már értem, miért olyan kurva szomorúak a vámpírok. Ma futás van, és nem árt, ha emlékeztetem magam a múlt szombati fogadalmamra, amit még a Hűvösvölgyi parkban tettem. A pontosság kedvéért ki is keresem.  

„A vicc az egészben az, ha nem menőzöm el az emelkedőre  futást, simán bírtuk volna a 7-8 kört is, ami hegyi futásnál kicsit átértékelte a Margitsziget-kört. Itt határoztam el, hogy a következő futásomon lefutok egy olyan távot sík szakaszon, amennyit még nem futottam soha.”  

Megvagyunk. Eljött a nap, és a megfelelő távon gondolkoztam. A leghosszabb táv, amit eddig futottam, 5,8-5,9 km. A táv adott, és ezt kell túlszárnyalni. Egész nap erre készültem, fizikailag jó, sőt egyre jobb állapotban érzem magam. De az igazi motiváció a fenti idézet volt. Este 6 felé indultam el otthonról, és megvolt a táv is. Az Oktogontól végig a körúton be a szigetre, és ott egy kör futás. Nem kell nagyon túlmisztifikálni a dolgot, egyszerűen csak el kell indulni, úgyhogy a Subway elől el is indítottam a Runkeepert, és elkezdtem futni. Aradi–Podmaniczky–Nyugati Pu. Jászaitól emelkedik, egészen a sziget bejáratáig. Nem mondom, hogy jólesett, de ez van. Egyvalamit azért mondjon már el nekem valaki. Mi a tetves faszért kell az amúgy is leszűkített hídon egymás mellett sétálni? Aztán hülye fejjel nem érteni, hogy miért is lököm fel őket, meg a biciklis miért viszi el a karját a baromnak. A hídon, amíg tart a felújítás, NEM MEGYÜNK EGYMÁS MELLETT. Ez duplán vonatkozik a párokra. Kibírjátok azt az 50 métert kézfogás nélkül, vagy ha nem, megy a gáncs meg az anyázás.  

Beérek a szigetre, megyek le a partra, de olyan fura az egész, valahogy más a sziget. Először nem értem, miért, aztán rájövök, amikor belelépek egy mélyedésbe, nincs közvilágítás. Úgyhogy megragadnám az alkalmat, hogy Baji Csabának, az MVM vezérigazgatójának és az egész vezetőségnek jó egészséget és kellemes tátott szájjal futást kívánjak a faszerdőben. De mit is várok egy olyan kerülettől, ahol a 2010-es narancscunami után is, még mindig szocialista a kerület vezetése.  

Tök sötétben futok tehát, nem lenne ezzel probléma, de a rekortánt néhol keresztezik átjárók, ahova is leszúrtak oszlopokat, aminek azért nem olyan vicces nekifutni, főleg azért nem, mert a rudak vége nekem pont a tökömig ér. Minimális fény beszűrődik a pesti oldalról, a kontúrokat még ki tudom venni, de például onnan tudom, hogy épp az állatkert mellett futottam el, hogy kegyetlen büdös volt. Mire a szigetfordulóhoz érek, azaz majdnem a Hajógyári szigethez, már 4,5 km-t futottam. Semmi jelét nem érzem a fáradtságnak, nagyon jól érzem magam. A Palatinusnál úgy érzem, nemhogy a szigetkört, de talán még tovább is tudnék futni. 7 km a Margit hídnál. A célnál még meghúzom, és itt sor került egy elég királyos jelenetre, ugyanis a célnál két rendőr járőrözött. Pont mielőtt melléjük értem volna, a zsebembe nyúltam a telóért, de még futottam, erre a két rendőr megfordul, hogy mégis mi a faszért nyúlhattam a tök sötétben pont melléjük érve. Ez így leírva semmi különös, de ott én azokon a fejeken lazán kifeküdtem. 7,28 km az új rekord, brutálisan jó futás volt. Tudtam volna még futni, nem tudom, mennyit, nem akarok hülyeséget írni, de a 10 km is ment volna talán. Egyáltalán nem fáradtam ki.  

Kicsit túlpörögtem, teljesen feldobott, hogy ilyen jó hatással van rám az edzés. Mostantól a futásokat hosszabb távra tervezem, és mindig más útvonalakon fogok menni. Felfedezem a várost futva, azt hiszem. Na most ami este jött, arra nem voltam felkészülve. Olyan szinten tele voltam energiával, hogy képtelen voltam elaludni, pedig két Fringe-epizódot is megnéztem, hogy elaludjak. Fekhettem a földre, az ágyra akárhogyan, nem tudtam elaludni, de nemhogy elaludni, hanem egyenesen azt éreztem, hogy jár a lábam, és éjjel 2-kor körbe tudtam volna még futni a Ligetet. Ezt éreztem legalábbis. Péntek este volt, mondjuk lehet, ez volt a gond. Dave Pozsonyban vagy valamelyik utódállamban kurvázott, sose tudom, merre jár. Ákos szarrá dolgozta magát a héten, Gabriel még mindig a sebeit nyalogatja, Ádi azt se tudom, most melyik országban van éppen, Greguss egy nővel él, azaz majd viszek is neki egy csokor virágot a férfiassága sírjára. És a többiek? Hát igen, ezen azért majd el kell gondolkoznom. Hajnali 6 körül elaludtam, 10-kor már Gödöllőn voltam. De ez már a 13. nap zenéje.  

Edina, csak ezt tudom javasolni.

[youtube-embed-wide id="rf9KFiZMJiw"]