20. NAP

Amíg ízlelgetjük a hírt, és nyilván őszintén együtt örülünk ennek a csodás eredménynek, addig pár szomorú folyamatnak kell hangot adnom.

Először is már megint mi ez a kibaszott hideg? Több okból is érzékenyen érint ez a lehűlés, de a legjobban a holnap utáni futás miatt aggódom. –6 fok van, amikor írom ezt a bejegyzést, és ahogy nézem az előrejelzést, a futás napjára bizony –9 fokot ígér a Weather.com. Ha ez így lesz, három lehetséges alternatíva van a tervezett 10 km-es táv lefutására. 1. Lefutom, lebetegszem, vége a programnak. 2. Nyilván az első pont tüdőgyula nélkül. 3. Lemegyek a konditerembe, és futópad.

A hármas pontnál nincs nyomorultabb lehetőség, de még mielőtt agyfaszt kapnék a bizonytalanságtól, térjünk inkább vissza a huszadik napra. Lassan hagyománnyá érik, és rendszer lesz abból, hogy az első nap valamiért nem jön össze. Ezért vagy megismételni, vagy csak simán leedzeni kéne már egyszer rendesen. A megismételt mell-bicepsz nap tehát. Utaltam a kajára többször is, hogy komoly gondjaim vannak az evés azon részével, amikor le kell nyelni. Na most a szitu odáig fajult, hogy konkrétan a csirkemellfilétől meg a barna rizstől a 3., 4. falat után már hányni tudnék, és alig tudom lenyelni. Nem vicc, és fogalmam sincs, hogy most mit csináljak, vagy mivel helyettesítsem, ugyanis a csirkemellfilé hatalmas alap az étrendemben, mellesleg elengedhetetlen táplálék a magas fehérjetartalma miatt. Ugyanez a gondom a túróval, és már a lazaccal is. Húsz napja eszem szinte ugyanazokat a kajákat, és kezdem úgy enni, mint gyerekkoromban az orvosságokat. Még 4 nap van hátra a diétaváltásig, amitől azért némi javulást várok, mert ha nem, elég nagy szarban leszek a maradék 40 napban.

Ami a mentális állapotomat illeti, kezd Ray Finkle-i mélységekbe zuhanni, azaz megállíthatatlanul haladok egy apatikus, fásult, depresszió közeli állapot felé. Itt vannak a barátaim körülöttem, a család, rengeteg pöcsarcú balfasz, akik nap mint nap körbevesznek hétköznaponként, de mégis, valahogy egyedül érzem magam. A heti hat edzés alatt ugyanis tökéletesen egyedül vagyok, az edzések teljes magányban telnek, mert ha futok, beteszem az ipodot, és off 40-60 percig. A konditeremben ugyanígy kizárom a külvilágot, mert ha beengedném, nem tudnék normálisan edzeni. Lesz egy külön poszt a konditermi társadalomról is, de elöljáróban annyit, hogy ne spanoljatok össze senkivel, mert az egész edzés abból fog állni, hogy köszöngetsz, jön oda a sok gyökér a kretén témáival, és nem tudsz az edzésre koncentrálni. Kicsit tartottam a mai edzéstől, mert minden súlyt feljebb tettem, sőt fekve nyomásnál két egységgel emeltem meg az adagot. Kellett már nagyon ez a váltás, megint intenzíven tudom így terhelni az izmokat, biztosítva a fejlődésüket. Régebben hatalmas faszmadárnak tartottam azokat, akik hangosan nyögnek a súlyok alatt, aztán most azon kaptam magam, hogy ugyanezt csinálom. Most vagy nekik volt igazuk, vagy csak simán beálltam a faszsorfalba. A hasamon a felesleg kb. a negyedére esett vissza, de a hasam izmai nagyon el vannak maradva. Erre az edzésre majd külön oda fogok figyelni. Bevallom, nem teljes erőbedobással csináltam eddig a hasazást, egyszerűen azért, mert mocskos módon kifáradtam már, mire odaértem, de ezen most változtatok.

Has. Nem tértem még ki rá, de nagyon könnyen át tudod kúrni a saját fejed a palánkon a hasizomgyakorlatoknál. Volt egy srác a Telenornál. Egyik nap odamenőzik nekem, hogy tegnap 500 felülést csinált meg. Jól van, seggarcú, igyál még valamit, gondoltam magamban, aztán a konditeremben azt vettem észre, hogy néhány ember tényleg „megcsinál” több százat. DE HOGY???? Csak összehasonlításképpen, én 100-120 felülést csinálok, de az olyan is. Mennyiség-minőség ugye.

Helyes technika. Mint minden gyakorlatnál, itt is figyeljetek a légzésre. Vegyünk egy alapgyakorlatot, a hasprést. Vízszintes helyzetben nagy levegő, majd felülésnél kifúj, és a végén MEGTART 1 mp-ig, majd lassan visszaereszkedni. A felülés nem azt jelenti, hogy a vállad elemelkedik a padlótól, hanem felülésnél kizárólag a derekad érintkezik a padlóval, és ott tart meg.

Nem tudom, figyelitek-e, de észrevettem magamon egy bizonyos önszabályozó, kontrolláló magatartást. Ahogy haladok előre, és tűnik el a felesleg, úgy érzem egyre indokoltabbnak és egyre fontosabbnak azt, hogy minden gyakorlat, az elvégzett munka minden perce hasznosan teljen. Eddig úgy voltam vele, jó, oké, csinálom a hasat, de leszarom, majd a futástól lemegy. Most meg ez lett szinte a legfontosabb gyakorlatom az edzések között. Az alvásokkal már legalább egy hete nincsen semmi gondom, ezért nem is írok róla, de mondjuk a kezdeteteknél is csak a szaggató éhség miatt volt. Ez most nem lehet probléma, mert már éhes sem voltam napok óta. Kezd eltűnni a hasam, és főleg edzéseken nagyon szembetűnő az, hogy mennyire leszálkásodtak már bizonyos testrészeim. Elképesztő mennyiségű vizet hajtottam ki magamból az utóbbi időben. A mai nappal megdöntöttem az eddig felállított rekordomat, edzés és diéta terén tehát ezelőtt eddig bírtam, és 20 nap után adtam fel. Innentől kezdve én sem tudom, mi várható, úgyhogy csak csinálom, és leírom.

Hazafelé menet minimum –8 fok lehet. Nem lesz ez így jó, nagyon nem lesz ez így jó. 

[youtube-embed-wide id="_w83YV1mK0s"]