Béketeremtő - A 9 szint

1. szint – A teljes belső béke állapota

A béketeremtő személyiség fejlődésének legmagasabb szintjén az ember mély kapcsolatban áll önmagával. Pontosan érzi, mit szeretne, mit gondol és mit érez, ugyanakkor ezek az érzések nem uralják őt. Nem sodródik egyik hangulatból a másikba, és nem is próbálja elnyomni a belső történéseit. Figyeli őket, megérti őket, majd tudatosan dönt arról, hogyan reagáljon. Ez a fajta önismeret teszi lehetővé, hogy egyszerre legyen rendkívül nyugodt és rendkívül határozott. A kilences típus alapvető félelme az, hogy elveszíti a kapcsolódást másokhoz vagy önmagához. A legegészségesebb állapotban azonban ráébred arra, hogy a valódi kapcsolódás nem az alkalmazkodásból születik, hanem abból, hogy két önazonos ember találkozik egymással. Már nem kell eltűnnie ahhoz, hogy szeressék. Már nem kell mindig engednie ahhoz, hogy elfogadják. Már nem kell mindenkinek megfelelnie ahhoz, hogy biztonságban érezze magát.

Ez a szint mutatja meg a kilences személyiség ritka képességét, hogy jelenlétével békét teremtsen anélkül, hogy bárkit elnyomna vagy saját magát háttérbe szorítaná. Ezen a szinten az emberek ösztönösen biztonságban érzik magukat mellette, mert azt tapasztalják, hogy valóban meghallgatja őket, ugyanakkor saját identitása is szilárd marad. Éppen ez teszi különlegessé ezt az állapotot. A béke itt már nem a konfliktus hiánya, hanem egy olyan belső stabilitás, amely a konfliktusok közepette is megmarad. Ez az a pont, ahol a béketeremtő már nem egyszerűen békét keres, hanem maga válik a béke forrásává.

2. szint – A tudatos harmónia állapota

A második állapotszinten a béketeremtő még mindig az egészséges működés tartományában él. Kívülről nézve sokan nem is látnának különbséget az első és a második szint között, hiszen továbbra is kiegyensúlyozott, nyugodt, együttműködő és rendkívül kellemes személyiség. A valódi különbség azonban már nem a viselkedésében, hanem a belső működésében jelenik meg. Az első szinten a béke önmagából fakadt, itt már időnként tudatos erőfeszítést is igényel annak fenntartása.

Ha egy családban vita alakul ki, gyakran ő az, aki leülteti a feleket egymással beszélni. Egy munkahelyi konfliktusban ő az, aki képes mindkét oldalt megérteni anélkül, hogy bármelyiküket elutasítaná. Baráti társaságokban sokszor ő tartja össze a közösséget, mert ösztönösen figyel arra, hogy senki ne maradjon kívül. Ez a szerep azonban lassan egyfajta belső felelősséggé kezd válni. Már nem egyszerűen örül annak, ha béke van, hanem egyre inkább úgy érzi, hogy neki is tennie kell azért, hogy a harmónia fennmaradjon. Ez még nem teher, de már nem teljesen spontán működés. Ha egy beszélgetés kezd feszültté válni, automatikusan azon kezd gondolkodni, hogyan lehetne enyhíteni a helyzetet. Ha két ember között konfliktus alakul ki, belül már dolgozik benne a vágy, hogy valahogyan kibékítse őket.

A második szint még mindig a pszichológiai egészség területe. A változás azonban már elkezdődött. Olyan finom, hogy sem ő, sem a környezete nem érzékeli veszélynek. A béke szeretete lassan elkezd összefonódni a béke fenntartásának felelősségével, és ezzel együtt újra megjelenik az a régi reflex, hogy saját igényeit néha könnyebb elengedni, mint kockáztatni a kapcsolat nyugalmát.

3. szint – A harmonizáló alkalmazkodás állapota

A harmadik állapotszint még mindig az egészséges működés része, azonban itt már jól kirajzolódik a béketeremtő személyiség legfontosabb belső dilemmája. Míg az első szinten a béke belülről áradt, a másodikon pedig tudatos értékként jelent meg, addig a harmadik szinten a harmónia egyre inkább céllá válik. Nem kényszerré, nem félelemmé, hanem olyan belső iránytűvé, amely szinte minden döntését befolyásolja.

A kilences továbbra is nyugodt, kedves, megbízható ember, ez a különleges nyugalom azonban már nem teljesen spontán. A béketeremtő egyre gyakrabban dolgozik azon, hogy a körülötte lévő világ kiegyensúlyozott maradjon. Figyeli mások érzéseit, előre gondolkodik, megpróbálja megelőzni a konfliktusokat, és sokszor még azelőtt kisimítja a feszültségeket, hogy azok nyíltan megjelennének.

Kívülről ez nagy érzelmi intelligenciának tűnik és valóban az is, ugyanakkor ennek ára van. Lassan megszokja, hogy saját belső állapotát is a környezete nyugalmához igazítsa. Ha mindenki jól van, ő is jól érzi magát. Ha valaki feszült, benne is megjelenik egy finom belső nyugtalanság. Már nemcsak együtt érez másokkal, hanem részben át is veszi az érzelmi terheiket, és ez az a pont, ahol a kilences szinte észrevétlenül elkezd kifelé élni.

Nem azért, mert elvesztette önmagát. Még pontosan tudja, mit gondol és mit szeretne. Inkább azért, mert automatikusan fontosabbnak érzi azt, hogy mindenki más rendben legyen. Ha egy munkahelyi megbeszélésen két kolléga összevitatkozik, ő lesz az első, aki megpróbál közös nevezőt találni. Ha egy családban feszültség alakul ki, természetesnek veszi, hogy ő lesz az, aki felhívja a másikat, aki békít, aki enged egy keveset. Ezek a gesztusok önmagukban nem problémásak, éppen ellenkezőleg ezek teszik őt szerethetővé. A kérdés csak az, hogy ez mindig szabad döntésből történik-e, vagy már megszokott szereppé vált. A harmadik szinten egyre gyakrabban az utóbbi történik.

A harmadik szinten jelenik meg először a kilences egyik legismertebb pszichológiai védekezése, a narkotizáció. Ez nem kábítószert jelent, hanem azt a tudattalan folyamatot, amikor az ember különféle hétköznapi tevékenységekkel tompítja a belső feszültséget. Hosszú sorozatnézés, céltalan internetezés, túl sok alvás, monoton házimunka, folyamatos háttérzaj, játékok vagy bármilyen olyan elfoglaltság, amely segít nem szembenézni a kellemetlen belső kérdésekkel.

Még nem menekül, csak pihenni szeretne. A menekülés később kezdődik

4. szint – A konfliktuskerülés állapota

A 4.szinten a Béketeremtő belső világában megjelenik egy különös kettősség. Kívül nyugalmat mutat, belül azonban időnként megmagyarázhatatlan fáradtságot érez. Ez a fáradtság nem fizikai eredetű. Sokkal inkább abból fakad, hogy folyamatosan figyeli a környezetét, igazodik másokhoz, tompítja saját impulzusait, és szinte észrevétlenül rengeteg energiát fordít arra, hogy minden simán működjön. A külvilág ebből csak annyit lát, hogy estére csendesebb lesz, többet pihen, több időt tölt passzív tevékenységekkel.

Ezen a szinten a narkotizáció is erősödik. Hosszú órák telnek el céltalan videónézéssel, közösségi média görgetésével, sorozatokkal, játékokkal vagy olyan rutintevékenységekkel, amelyek nem feltétlenül okoznak örömet, inkább csak elaltatják a belső nyugtalanságot. Ha valaki megkérdezné, miért csinálja ezt, valószínűleg azt válaszolná, hogy egyszerűen kikapcsolódik, valójában azonban csak önmagát próbálja nyugtatni.

Egyszerű ember, akinek nincsenek nagy igényei, gondolnák róla és mondogatja is ezt magának, pedig a valóságban nem arról van szó, hogy kevés vágya lenne, hanem arról, hogy egyre ritkábban ad nekik teret. Mintha saját belső hangját lehalkította volna annyira, hogy már csak ritkán hallja tisztán.

A negyedik szint fordulópont a béketeremtő fejlődési ívében. Kívülről még mindig kiegyensúlyozott életet élhet, kapcsolatai működhetnek, munkájában sikeres lehet, belül azonban már megkezdődik az a lassú eltávolodás önmagától, amely a következő szinteken egyre látványosabbá válik. Már nem csupán mások békéjét őrzi, hanem ennek érdekében fokozatosan lemond saját magáról.

5. szint – Az önelfeledés állapota

Az ötödik állapotszint a béketeremtő személyiség életében egy mély, de kívülről sokszor alig észrevehető fordulópont. Eddig a konfliktuskerülés elsősorban a viselkedését alakította, most azonban már saját önazonosságát is elkezdi áthatni. A legfontosabb kérdés többé nem az, hogy hogyan lehetne elkerülni a feszültséget, hanem az, hogy egyáltalán mit szeretne ő maga. Erre a kérdésre pedig egyre nehezebben talál választ. Ez a változás nem egyik napról a másikra következik be. Évek alatt alakul ki, apró kompromisszumok, elhallgatott mondatok, háttérbe szorított vágyak és félretett döntések hosszú sorozatából, ahol minden egyes alkalommal, amikor saját igényét kevésbé tartotta fontosnak, mint mások nyugalmát, egy egészen kicsit távolabb került önmagától. Egyetlen ilyen helyzet nem jelent problémát, de amikor ezek százával vagy ezrével ismétlődnek, lassan kialakul az az érzés, hogy már nem is tudja pontosan, ki is ő valójában.

Sok kilences ezen a szinten egyszer csak arra ébred, hogy olyan életet él, amelyet valójában nem ő választott tudatosan. Nem rossz életet, hanem sodródással kialakult életet. Olyan munkája van, amelybe beleszokott. Olyan napi rutinja van, amely egyszerűen kialakult. Olyan kapcsolatai vannak, amelyeket fenntart, mert mindig is így volt. Nem érzi magát kifejezetten boldogtalannak, de azt sem érzi, hogy valóban ő irányítaná az életét.

A társa idővel azt tapasztalhatja, hogy minden fontos döntést neki kell meghoznia. Hová költözzenek. Mit csináljanak hétvégén. Milyen célokat tűzzenek ki. A kilences szinte mindenre azt mondja, hogy neki megfelel. Eleinte ez kényelmesnek tűnhet, később azonban a másik fél elkezdheti hiányolni azt az embert, akivel közösen lehetne építkezni. mert egy kapcsolatnak nemcsak elfogadásra van szüksége, hanem két jelen lévő személyiségre is.

A béketeremtő ekkor gyakran nem érti a kritikát. Hiszen ő mindent megtett a kapcsolatért. Figyelt, alkalmazkodott, segített, türelmes volt. A másik mégis azt mondja, hogy valami hiányzik. Ez számára fájdalmas és zavarba ejtő, mert nem érti, hogy a sok szeretet miért nem elég. A válasz az, hogy a szeretet mellett önmaga jelenlétére is szükség lenne, ő pedig ebből egyre kevesebbet mutat.

Érzelmi világában megjelenik az eltompulás. Nem arról van szó, hogy megszűnnek az érzései, hanem arról, hogy kevésbé intenzíven éli meg őket. A lelkesedés ritkább. A harag gyorsabban elhal. A vágyak halkabbak. Az örömök rövidebb ideig tartanak. Mintha az élet hangerőszabályzóját valaki néhány fokozattal lejjebb állította volna.

Ennek következtében a narkotizáció már nem csupán időnkénti menekülés, hanem mindennapi életmóddá válhat. Hosszú esték telnek el automatikus tevékenységekkel. Végtelen görgetés a telefonon. Sorozatok egymás után. Órák céltalan internetezéssel. Ismétlődő rutinok, amelyek nem töltenek fel, csak kitöltik az időt. Ezek a tevékenységek átmenetileg csökkentik a belső feszültséget, de közben tovább gyengítik a kapcsolatot saját belső világával. A 9-es ekkor már egyre inkább nincsen jelen, és aki nincs jelen, azzal kapcsolódni sem lehet.

A legmélyebb változás azonban az identitás szintjén történik. A béketeremtő ezen a ponton már nemcsak ritkán képviseli önmagát, mintha életének főszereplőjéből lassan mellékszereplővé vált volna. Jelen van mindenki más történetében, de a saját története egyre kevésbé halad előre.Ez az ötödik szint azért különösen veszélyes, mert kívülről stabilnak látszik. A környezet gyakran csak annyit vesz észre, hogy a béketeremtő "ilyen nyugodt természet". Valójában azonban ez a nyugalom már nem a belső békéből fakad, hanem abból, hogy saját vágyainak és belső feszültségeinek jelentős részét fokozatosan elnémította.

6. szint – Az érzelmi eltompulás és a belső sodródás állapota

A hatodik állapotszint az a pont, ahol a béketeremtő személyiség már nem csupán háttérbe szorítja önmagát, hanem fokozatosan elveszíti a kapcsolatot önmagával és elkezd sodródni. Nem azért történik vele az élet, mert ezt választja, hanem mert egyre ritkábban érzi azt, hogy már nincs ereje alakítani.

A béketeremtő számára mindig is fontos volt a nyugalom, azonban ezen a szinten a nyugalom már egyre kevésbé jelent valódi belső békét, sokkal inkább a feszültség hiányának fenntartására irányuló törekvéssé válik. Bármit, ami erős érzelmeket, gyors döntéseket vagy nyílt szembenézést követelne, automatikusan megterhelőnek él meg. Nem azért, mert gyenge emberré vált, hanem mert hosszú idő óta saját érzelmeinek jelentős részét nem dolgozza fel, hanem csendben félreteszi. Ezek az el nem rendezett belső folyamatok lassan felhalmozódnak, és szinte folyamatos háttérterhelést jelentenek.

Ezen a szinten gyakran jelenik meg az a sajátos élmény, hogy a napok egymásba folynak. A hétfő alig különbözik a csütörtöktől, a hónapok gyorsan telnek, és egyszer csak azt veszi észre, hogy évek múltak el úgy, hogy nem történt semmi igazán fontos. Nem azért, mert nem lettek volna lehetőségei, hanem mert szinte minden jelentősebb döntés előtt megjelent benne a késztetés, hogy ráér még, majd később foglalkozik vele, vagy talán nincs is akkora jelentősége.

A halogatás ezen a ponton már nem egyszerű rossz szokás. A személyiség egyik központi működésévé válik. Egy telefonhívás, egy fontos döntés, egy orvosi időpont, egy pénzügyi kérdés vagy egy őszinte beszélgetés mind olyan feladattá válhat, amelyet újra és újra eltol magától. Nem azért, mert nem érti a jelentőségüket, hanem mert minden olyan helyzet, amely érzelmi aktiválódást igényelne, aránytalanul nagy belső energiát követel tőle.

A narkotizáció ezen a szinten már a mindennapok meghatározó része. A telefon, a televízió, az internet, az ismétlődő rutinok vagy bármilyen monoton elfoglaltság nem feltétlenül örömforrás, hanem menedék. Nem az a céljuk, hogy feltöltsék, hanem hogy ne kelljen kapcsolatba kerülnie azokkal a belső kérdésekkel, amelyek régóta megválaszolatlanok. Sokszor maga sem tudja, hová tűnt el három vagy négy óra az estéjéből. Egyszerűen belefolyik az időbe.

Önmagáról alkotott képe is megváltozik. Már nem gondolja azt, hogy nagy dolgokra hivatott, sőt gyakran úgy érzi, hogy neki tulajdonképpen megfelel ez az egyszerű, eseménytelen élet. Ez részben valódi szerénység, részben azonban alkalmazkodás ahhoz, hogy fájdalmas lenne újra kapcsolatba kerülni azokkal az álmokkal, amelyeket hosszú éveken át háttérbe szorított. Könnyebb azt mondani, hogy nincs is rájuk szüksége, mint szembenézni azzal, mennyire hiányoznak.

A hatodik szint legmélyebb pszichológiai sajátossága az, hogy a béketeremtő fokozatosan összetéveszti a békét a mozdulatlansággal. Már nem azért marad csendben, mert valóban nyugalmat él át, hanem mert minden változás túl nagy belső hullámzással járna. Így lassan kialakul egy olyan élet, amelyben kevés a konfliktus, de egyre kevesebb a valódi szenvedély, a kíváncsiság és az alkotó erő is.

Ez a szint már egyértelműen a személyiség jelentős beszűkülését jelzi. A béketeremtő még mindig ugyanaz az együttérző, jóindulatú ember, de saját élete középpontjától már messzire sodródott. Nem rossz emberré vált, hanem egy olyan emberré, aki hosszú idő alatt annyiszor választotta mások nyugalmát a saját belső igazsága helyett, hogy már alig hallja saját hangját.

7. szint – A visszahúzódás és belső lekapcsolódás állapota

Ezen a szinten már nem egyszerűen kerüli a konfliktusokat, hanem egyre inkább magát az élet intenzitását is. A világ túl zajosnak, túl követelőzőnek, túl bonyolultnak kezd tűnni számára. Minden döntés, minden vita, minden felelősség újabb terhelést jelent. Nem azért, mert ezek objektíven elviselhetetlenek lennének, hanem mert belső energiatartalékai hosszú idő alatt fokozatosan kimerültek.

A béketeremtő mindig is hajlamos volt arra, hogy saját szükségleteit háttérbe helyezze. A hetedik szintre érve ennek következménye már teljes súlyával jelenik meg. Olyan emberré válik, aki sokszor nemcsak azt nem tudja, mit szeretne, hanem azt sem érzi, hogy lenne ereje bármit megváltoztatni. A vágy és a cselekvés közötti kapcsolat megszakad. Gondolatai még megszületnek, tervei is lehetnek, de ezek ritkán jutnak el a megvalósításig.

Napjai egyre kiszámíthatóbbá, egyhangúbbá válnak. A rutin biztonságot jelent számára, mert a rutinban kevés a váratlan helyzet. Minél kevesebb új inger éri, annál kevésbé kell alkalmazkodnia, és annál kisebb az esélye annak is, hogy konfliktusba kerül valakivel. Ezért egyre szűkebb életet kezd kialakítani maga körül. Kevesebb program, kevesebb társasági esemény, kevesebb kezdeményezés, kevesebb változás.

Ha korábban kreatív, kezdeményező ember volt, ez a tulajdonsága szinte teljesen eltűnhet. Nem azért, mert megszűnt volna kreatívnak lenni, hanem mert a kreativitás is energiát igényel, ő pedig már elsősorban az energiája megőrzésére törekszik.

Sokszor nem vitatkozik, hanem egyszerűen elhallgat, ez a hallgatás kívülről békésnek tűnhet, valójában azonban már nem a béke jele, hanem a fokozatos kivonulásé.

A narkotizáció ezen a szinten már meghatározó életstratégiává válik. Nem csupán kikapcsolódásról van szó, hanem rendszeres menekülésről a belső feszültség elől. Hosszú órák telhetnek el passzív tevékenységekkel anélkül, hogy valódi feltöltődést jelentenének. A cél már nem az örömszerzés, hanem az, hogy ne kelljen kapcsolatba kerülnie azokkal a belső érzésekkel, amelyek túl sok energiát követelnének. Önképe ezen a ponton már jelentősen beszűkül. Egyre kevésbé hisz abban, hogy képes érdemben alakítani a saját életét. Nem feltétlenül fogalmazza ezt meg magának, de viselkedése azt tükrözi, mintha a változás már nem lenne reális lehetőség. Inkább alkalmazkodik a körülményekhez, mint hogy megpróbálja megváltoztatni őket.

Kívülről sokan egyszerűen nyugodtnak vagy csendesnek látják, belül azonban már egy hosszú ideje tartó önelvesztés zajlik.

8. szint – A pszichológiai lekapcsolódás állapota

Ezen a szinten egy új működési minőség jelenik meg, a teljes pszichológiai visszahúzódás. A külvilág követelései túl nagynak, a döntések túl nehéznek, az emberi kapcsolatok túl kimerítőnek tűnnek. Már nemcsak a konfliktusoktól akar távol maradni, hanem minden olyan helyzettől, amelyben aktívan jelen kellene lennie.

A napjai gyakran szinte változatlan ritmusban telnek. Nem azért, mert ez tudatos választás, hanem mert minden új helyzet aránytalanul nagy belső mozgósítást igényel. Az élet beszűkül a megszokott útvonalakra, ismétlődő tevékenységekre és minimális érzelmi kockázatra. A rutin már nem biztonságot ad, hanem menedékké válik.

Ezen a szinten gyakran megjelenik az a benyomás, mintha az ember elveszítette volna a kapcsolatot saját jövőjével. Nem tervez, mert nem hiszi, hogy a terveknek valódi jelentőségük lenne. Nem álmodik, mert a vágyak túl távolinak érződnek. Nem azért, mert ne lenne képes rá, hanem mert a belső remény fokozatosan elhalványult. A jövő helyett a jelen túlélése válik elsődlegessé. A halogatás krónikussá válhat, a felelősségek felhalmozódhatnak, a döntések elmaradhatnak. Nem a képességek vesznek el, hanem az a belső szervezőerő, amely a képességeket cselekvéssé alakítaná.

A döntésképtelenség is jelentősen felerősödik. Olykor még egyszerű választások is aránytalanul nehézzé válnak. Nem azért, mert nem érti a lehetőségeket, hanem mert elveszítette a kapcsolatot azzal a belső iránytűvel, amely alapján választani tudna. Önértékelése is beszűkül. Már nemcsak háttérbe helyezi magát, hanem sokszor úgy érzi, hogy nélküle is ugyanúgy működne a világ. Ez nem feltétlenül tudatos gondolat, inkább csendes alapélmény. Kevésbé kezdeményez kapcsolatokat, ritkábban kér segítséget, és egyre inkább úgy érzi, hogy a legjobb, ha nem okoz terhet másoknak.

Ez a működés kívülről könnyen félreérthető lustaságnak vagy érdektelenségnek. A valóságban azonban egy súlyosan beszűkült pszichológiai állapotról van szó, amelyben a személy belső energiarendszere szinte folyamatos túlterhelés alatt áll. Ilyenkor gyakran társulhatnak depresszív tünetek vagy más pszichés nehézségek is, ezért a felépüléshez sok esetben szakmai segítségre van szükség.

9. szint – A teljes önelvesztés állapota

A kilencedik állapotszint a béketeremtő személyiség fejlődési ívének legmélyebb pontja. Fontos hangsúlyozni, hogy ez már nem a hétköznapi személyiségműködés része, és nem jellemző egy átlagos 9-es típusra. Az Enneagram ezen a szinten olyan súlyos pszichológiai összeomlást ír le, amelyhez gyakran jelentős mentális zavarok, mély depresszió vagy más súlyos pszichiátriai állapotok is társulhatnak. Ilyenkor már nem pusztán egy személyiségstílus működik szélsőséges formában, hanem maga a személyiség integritása sérül.

A korábbi szinteken még voltak vágyai, még ha egyre halkabbak is. Volt saját akarata, még ha ritkán képviselte is. Volt belső világa, amelyet lassan eltakart az alkalmazkodás. Most azonban ezek a belső kapaszkodók szinte teljesen eltűnnek. Már nemcsak nehéz megmondania, hogy mit szeretne, hanem sokszor azt sem érzi, hogy egyáltalán lenne olyan belső énje, amely választani tudna.

Ez az állapot kívülről rendkívül különböző formákban jelenhet meg. Van, aki teljesen visszahúzódik, minimálisra csökkenti kapcsolatait, alig hagyja el az otthonát, és szinte kizárólag a legalapvetőbb szükségleteinek kielégítésére korlátozza az életét. Mások ugyan fizikailag jelen vannak a munkahelyükön vagy a családjukban, de érzelmileg szinte teljesen elérhetetlenné válnak. Olyan benyomást kelthetnek, mintha folyamatosan „kívül lennének” a saját életükön.

A döntésképesség súlyosan károsodhat. A korábban elfojtott érzelmek ezen a ponton már nemcsak elnémulnak, hanem gyakran teljes érzelmi kiüresedés élménye jelenik meg. Az öröm nem érkezik meg. A kíváncsiság eltűnik. A jövő elveszíti vonzerejét. Az ember nem feltétlenül él át heves kétségbeesést; sokszor inkább mély ürességet és érdektelenséget tapasztal. Mintha a világ minden színe kifakult volna.

Kapcsolataiban szinte teljes a visszahúzódás. Nem azért, mert már nem fontosak számára a szerettei, hanem mert úgy érzi, nincs mit adnia nekik, és nincs ereje részt venni az életükben. A családtagok ilyenkor gyakran fájdalmas tehetetlenséget élnek át. Látják, hogy a szeretett ember ott van előttük, mégis úgy érzik, mintha elérhetetlen távolságba került volna. A mindennapi feladatok megszervezése, a felelősségek vállalása vagy akár az alapvető rutin fenntartása is nehézzé válhat. A személyiség működése már nem képes elegendő belső energiát mozgósítani ahhoz, hogy tartósan alkalmazkodjon a hétköznapi élet követelményeihez.

A béketeremtő alapvető védekezése, az önmaga elaltatása, ezen a ponton már szinte teljes lekapcsolódássá válik. Nem egyszerű pihenésről vagy passzivitásról van szó, hanem arról, hogy a személy pszichés működése a lehető legkevesebb belső aktivációra törekszik. Ez rövid távon csökkentheti a feszültséget, hosszú távon azonban tovább mélyíti az elszigetelődést.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezen a szinten már nem elegendő személyiségfejlődésről vagy önismeretről beszélni. Amikor valaki ennyire elveszíti a kapcsolatot önmagával, a felépüléshez gyakran pszichológus, pszichoterapeuta vagy pszichiáterre van szükség. A személyiség ilyenkor már nem pusztán rossz szokások vagy kedvezőtlen mintázatok foglya, hanem olyan mértékben beszűkült működésben él, amely szakmai támogatást igényel.

A kilencedik szint nem azt jelenti, hogy valaki „ilyen ember”, hanem azt, hogy olyan mély krízisbe került, ahol a személyisége egyetlen megoldást talált a túlélésre, önmaga teljes kikapcsolását.