Reformer - A 9 szint

1.szint A megvilágosodott bölcs

A legmagasabb fejlődési szinten a Reformerben már nincsen semmilyen belső kényszer, hogy a világot folyamatosan kijavítsa, mert már tisztában van vele, hogy a valódi érték nem külső szabályok betartásából fakad, hanem egy belső, stabil és tudatos jelenlétből, ahol a valóság ugyan tökéletlen de már békében tud élni vele. A belső kritikus hang, amely az alacsonyabb szinteken állandóan értékel, összehasonlít és korrigál, itt már elcsendesedik, és a reformer ezen a ponton képes a valódi önelfogadást megélni anélkül, hogy feladná a fejlődés iránti elkötelezettségét. Ezen a szinten már semmi nem kell, semminek nem kell úgy lennie, és nincs helyes vagy helytelen sem, így a cselekvés könnyedebb, természetesebb és hatékonyabb lesz, mert nem kíséri állandó feszültség vagy belső elégedetlenség. A Reformer ilyenkor képes meglátni, hogy a tökéletesség nem egy elérendő végállapot, hanem egy folyamat, amelyben a hibák is részei a fejlődésnek, ezért már nem harcol ellenük. Elfogadás és tiszta jelenlét, ez határozza meg az első szinten a reformert, amely paradox módon így sokkal erősebb motiváló hatással bír, mint amikor folyamatosan kijavított másokat. Az emberek az első szinten álló reformer mellett biztonságban és támogatva érzik magukat ami lehetővé teszi számukra, hogy saját tempójukban fejlődjenek. A Reformer ezen a szinten már nem azonosul a hibák kijavításának szerepével, hanem egy mélyebb igazság képviselőjévé válik, ahol az erkölcsi és morális jelenlét nem erőfeszítés eredménye, hanem a reformer létezésének természetes állapota.

2. szint – Az észszerű

Ezen a szinten a Reformer még nem érte el azt a mély, belső nyugalmat mint az első szinten, de még képes tudatosan megélni az értékeit anélkül, hogy azok feszültségként vagy elvárásként jelennének meg. A reformer választott ideáljai ebben az állapotban inspiráló személyekként jelennek meg, nem pedig szigorú mérceként, amelyhez mindent és mindenkit azonnal hozzá kell igazítani. Itt ezt még nem csinálja, de hát még az egészséges zónában vagyunk ugye.

A második szinten működő reformer gondolkodása világos, rendszerezett és etikai szempontból erősen megalapozott, ugyanakkor még megvan benne az a rugalmasság, amely lehetővé teszi, hogy más nézőpontokat is figyelembe vegyen, és ne érezze szükségét annak, hogy minden helyzetet azonnal kijavítson. Bár itt már érzékeli a hibákat és hiányosságokat a környezetében, ezek nem váltanak ki benne automatikus kritikát vagy belső feszültséget, inkább lehetőségként tekint rájuk, amelyeken keresztül fejlődés és tanulás történhet. Az önmagához való viszonya ebben az állapotban már lényegesen elfogadóbb, mint az alacsonyabb szinteken, bár még időnként megjelenik a finom önellenőrzés és az igény arra, hogy „jobban” csinálja a dolgokat, azonban ez nem bénító vagy túlzottan kritikus, hanem inkább egyfajta belső igényességként jelenik meg.

Kapcsolataiban a Reformer ezen a szinten gyakran válik inspiráló példává, mert nem prédikál vagy számon kér, hanem egyszerűen úgy él és működik, hogy mások természetes módon érzik a jelenlétében a minőséget, a tisztaságot és a következetességet. Összességében ez az állapot egy kiegyensúlyozott, inspiráló és értékalapú működés.

3. szint – Az elvhű tanító

Ezen a szinten a Reformer már határozottan belép az aktív cselekvés és strukturálás világába, ahol az ideálok nem csupán belső iránytűként működnek, hanem konkrét rendszerekben, szabályokban és működési elvekben öltenek testet, mert az egyén úgy érzi, hogy a helyességet nem elég megérteni, azt meg is kell valósítani a gyakorlatban. Itt jelenik meg először az érték kvázi a gyakorlatban, ami egyszerűbben fogalmazva annyit jelent, hogy a reformernek már nem elég tudnia hogy helyesen él, hanem már elkezdi megmutatni azt. A hármas szinten még egészséges a működés de a kifele élés elindul, amely működés minden típus harmadik szintjén megfigyelhető lesz majd. A harmadik szinten gondolkodása logikus, rendszerezett, célorientált, és erős késztetést érez arra, hogy rendet teremtsen maga körül, legyen szó munkáról, kapcsolatok működéséről vagy akár saját belső folyamatairól. Ebben az állapotban a felelősségvállalás központi szerepet kap, és a Reformer elkezdi „kézbe venni a dolgokat”, mert úgy érzi, hogy ha ő nem teszi meg, akkor a dolgok nem a megfelelő irányba haladnak. Ezen a szinten a reformer még képes együttműködni másokkal, és nem válik nyíltan kritikus figurává, de egyre erősebben jelenik meg benne az a belső meggyőződés, hogy van egy helyes módja a dolgoknak, és ezt valakinek képviselnie kell.

Kapcsolataiban a Reformer ezen a szinten megbízható, korrekt és elkötelezett, ugyanakkor észrevétlenül elkezdhet egyfajta normateremtő szerepbe kerülni, ahol nem feltétlenül mondja ki nyíltan az elvárásait, de viselkedésével és döntéseivel jelzi, hogy szerinte mi lenne a helyes irány. Ez mások számára egyszerre lehet inspiráló és enyhén nyomasztó, különösen akkor, ha érzik a kimondatlan mércét, amelyhez igazodniuk kell.Fontos jellemzője ennek a szintnek, hogy a rugalmasság még jelen van, de már csökkenőben, a spontaneitás háttérbe szorul, és a döntések egyre inkább az elvek mentén születnek, nem pedig az aktuális helyzet megéléséből.

Összességében ez az állapot egy erősen működőképes, felelősségteljes és értékalapú szint, ahol a Reformer valódi értéket tud teremteni a világban, ugyanakkor már megjelennek azok a finom belső feszültségek és merevségi tendenciák, amelyek, ha tovább erősödnek, a következő szinteken egyre inkább beszűkítik a gondolkodást és a működést.

4. szint – Az idealista

Kilépve az egészséges működésből és belépve az átlagosba, a Reformer működésében már egyértelműen megerősödik az a belső élmény, hogy a dolgoknak „helyesen kell történniük”, és ennek biztosítása az ő felelőssége, ami egyre erősebb kontrolligényt hoz magával még akkor is, ha ezt nem mindig fejezi ki nyíltan vagy direkt módon. A korábbi rugalmasság tovább csökken, és bár még képes alkalmazkodni, ez már inkább tudatos erőfeszítés eredménye, nem pedig természetes állapoté, valamint egyre nagyobb súlyt kap az a késztetés, hogy fenntartsa a rendet, a struktúrát és a szabályok szerinti működést. A reformer finoman korlátozni kezd és nyomást gyakorol.

Kapcsolataiban a Reformer ezen a szinten gyakran válik csendes kontrollálóvá, aki nem feltétlenül dominál nyíltan, de jelenlétével és viselkedésével egyértelművé teszi, hogy mit tart elfogadhatónak és mit nem, ami másokban megfelelési kényszert vagy visszahúzódást válthat ki. A kritikusság még nem feltétlenül direkt, de már érzékelhető a hangsúlyokban, vagy a megjegyzésekben. 

Ez az állapot még mindig funkcionális és gyakran társadalmilag értékelt, hiszen fegyelmezett, megbízható és következetes működést eredményez, ugyanakkor már egyértelműen jelen vannak azok a merevségi és feszültségi elemek, amelyek, ha tovább erősödnek, a következő szinten márpedig tovább fognak, akkor nyíltabb kritikusságban és belső elégedetlenségben fognak megmutatkozni.

5. szint – A kontrolláló kritikus

A felsőbb szinteken működő reformer támogató jellegű belső iránymutatásai fokozatosan átalakul egy folyamatosan értékelő és kritizáló hanggá, amely szinte minden helyzetben azt keresi, hogy mi nem elég jó, ki a hibás, és min kellene még javítani, változtatni annak érdekében hogy jó legyen. Az hogy mi a ajó, itt már az ötös szinten működő reformer mondja meg, és ezt a jót egyfajta kényszeres minőségellenőrzéssel tartja fenn, ami nem engedi meg a megállást vagy az elégedettséget, mert mindig van egy következő részlet, ami még nem tökéletes.

Az önmagához való viszony ebben az állapotban kifejezetten szigorúvá válik, mert a Reformer saját magával szemben is magas és gyakran irreális elvárásokat támaszt, és ha ezeknek nem tud megfelelni, akkor erős önkritika, bűntudat vagy belső feszültség jelenik meg. Az önelfogadás jelentősen csökken, és helyét egy folyamatos önkorrekciós késztetés veszi át, amely ugyan fenntarthat egy magas szintű teljesítményt, de hosszú távon kimerítő és belsőleg romboló hatású.

Kapcsolataiban a kritikus szemlélet már nemcsak belső élmény marad, hanem egyre inkább kifelé is megjelenik, akár finom megjegyzések, akár direktebb visszajelzések formájában, amelyek mások számára bíráló vagy elváró hangvételűnek tűnhetnek. De azért tűnnek annak mert azok. Bár a reformer sokszor úgy érzi, hogy segít vagy javít, a környezete ezt gyakran nyomásként vagy kritikaként éli meg, ami feszültséget és távolságot hozhat a kapcsolatokba, magyarul elindul a véget nem érő basztatás. Ezen a szinten a reformer egyre kevésbé képes megélni az örömöt vagy az elégedettséget, mert figyelme szinte automatikusan a hiányokra és a hibákra irányul, így még a pozitív visszajelzések sem nagyon érdeklik, hiszen a belső kritikus hangja önmagával szemben sokkal hangosabb, mint a külső világ hangjai. Elindul az ördögi kör, és semmi nem lesz elég jó.

Az ötös szinten a Reformer még mindig erősen működőképes és gyakran kimagasló minőséget hoz létre, ugyanakkor belsőleg már jelentős feszültséget él meg, és a belső kritikája mostanra már meghatározza a gondolkodását és a kapcsolódásait, előkészítve a terepet a következő szintek a még nagyobb elégedetlenségének nagyjából mindennel és mindenkivel kapcsolatban.

6. szint – Az ítélkező perfekcionista

Ezen a szinten a pokol kapuja előtt állunk de még nem léptünk be, sőt még a kaput is csak messziről látjuk, de már látjuk. Ezen a szinten a Reformer működésében egy hirtelen zuhanás történik ahol elkezd minden fekete és fehér lenni. A köztes állapotok megszűnnek, nincs kompromisszum, csak helyes és helytelen, jó vagy rossz, és ennek számtalan megmutatkozása. A hatos szinten az árnyalatok eltűnnek, a kontextusok megszűnnek, az emberi tényezők figyelembevétele megszűnik. Az egyén ilyenkor mélyen meg van győződve arról, hogy az ő látásmódja nemcsak egy lehetséges értelmezés, hanem maga igazság, és mindenki elmehet a picsába aki máshogy gondolja, és úgy különben sem lesz jó. A belső kritikus hang ezen a szinten már szinte folyamatos és erőteljesen van jelen így a Reformer egyre gyakrabban érzi azt, hogy környezetében sok minden nincs rendben, és ezt valakinek ki kell mondania vagy helyre kell tennie. Ez a belső meggyőződés egyfajta erkölcsi felsőbbrendűség érzésével is társulhat, amely ugyan gyakran nem tudatos, mégis érezhetővé válik a kommunikációban és a viselkedésben.

Kapcsolataiban a Reformer ezen a szinten már egyértelműen ítélkezővé válik. Az együttműködés nehezebbé válik, a rugalmasság csökken, a tolerancia minimálisra csökken és egyre inkább zavarja hogy a másik mennyire rosszul csinál mindent. A másik szekírozása mindennapossá válik és egy folyamatos elégedetlen feszültség kezd megjelenni a levegőben.

A Reformer működését ezen a szinten egyre inkább a szabályokhoz való ragaszkodás, az ítélkezés és a belső feszültség határozza meg, ami megalapozza a következő szintek még intenzívebb érzelmi és viselkedésbeli torzulásait.

7. szint – Az intoleráns embergyűlölő

Közvetlenül a pokol kapuja előtt állunk. Ezen a szinten a Reformer belső világa már kifejezetten feszültté és túlterheltté válik, és ekkora már egy nehezen kezelhető érzelmi nyomást hoz létre környezetében. Mivel az egyén mélyen hisz abban, hogy a harag vagy a nyílt düh nem helyes, ezért ezeket az érzéseket nem engedi meg magának közvetlen formában kifejezni, hanem elfojtja vagy racionalizálja, ami azonban nem szünteti meg őket, sőt csak egyre feszültebb lesz tőlük.

Megjelenik a passzív-agresszió, mint az egészségtelen működés egyértelmű zászlóshajója, kezdetét veszik a finom szurkálódások, a cinikus megjegyzések és egy állandósult elégedetlenség, ekkora már szinte mindennel kapcsolatban.

A reformer gondolkodása a hetes szinten az utolsó szint, ahol még képes bármiféle párbeszédre, de ezek a beszélgetések már kevésbé tiszták és szinte már semmi inspiratív vagy nemes gondolat van jelen. A hibák felnagyításának időszaka ez, és itt érkezik meg a leértékelés is mint ősi patkány szokás, ahol a pozitívumok teljesen figyelmen kívül lesznek hagyva. A világ egyre inkább frusztráló helynek tűnik a reformer számára, ahol mások nem hajlandóak vagy nem képesek megfelelni az alapvető elvárásoknak, ami tovább erősíti a dühöt, és szigeteli el a reformert. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a hetes szinten a reformerben egyre nagyobb mértékben jelenlévő düh, ezen a szinten már a reformer ellen fordul és magát is elkezdi bántani, hibáztatni. Megjelenik a destruktív bűntudat, a szégyen, a mély megvetés a világ és önmaga felé.

Kapcsolataiban ez az állapot egyre nagyobb távolságot teremt, a nárcisztikosoknál ekkor érkezik meg a csendes verés és a néma nyomasztás időszaka. A kapcsolatok ezen a szinten jó eséllyel szétesnek, mivel a reformer a hetes szinten már nem elégedetlen a partner helytelen viselkedésével hanem egyenesen haragszik és büntetni kezd.

Ez a szint egy belsőleg túlfeszített állapot, ahol a kontroll és a helyesség iránti igény már nem hoz stabilitást, hanem éppen ellenkezőleg, egyre több feszültséget generál, miközben az elfojtott érzelmek fokozatosan aláássák a tiszta gondolkodást és a kiegyensúlyozott működést, előkészítve a terepet a következő szintek ahol a bántalmazás már fizikai mederbe lép át.

8. szint – A kényszeres megszállott

A pokolban vagyunk. A reformer a nyolcas szinten radikalizálódik és a világképe jelentősen beszűkül. A korábban még csak kontrolligény egy kényszeres, szinte megszállott késztetéssé alakul, amelynek célja nem csupán a „helyes működés” fenntartása, hanem a hibák teljes kizárása, ami azonban a valóság természetéből fakadóan lehetetlen, így az egyén egy folyamatosan kudarcélményekkel terhelt belső harcba kerül. A világ ilyenkor nemcsak tökéletlennek, hanem kifejezetten elfogadhatatlannak tűnik számára, ezért egyre szélsőségesebb egyre szigorúbb szabályokat és kontrollmechanizmusokat alkalmaz. A gondolkodás merevvé válik, a dolgoknak nincsen másik aspektusa, a vitára ezen a ponton már alkalmatlan mert a világ egy másik olvasata számára már nem hogy nem elfogadható, hanem egyenesen büntetni kellene érte. Az egyén gyakorlatilag elveszíti a képességét arra, hogy rugalmasan értelmezze a helyzeteket, mert minden eseményt egy szűk, saját maga általa létrehozott torz szűrőn keresztül értékel, amelyben nincs helye kivételeknek, vagy árnyalatoknak.

A 8-as szinten megjelenik a fizikai erőszak és a bántalmazás összes formája, amely erőszakot a mostanra kezelhetetlen belső düh hoz létre. Az önmagához való viszony is egyre keményebbé válik, mert a Reformer nemcsak másoktól vár el tökéletességet, hanem saját magától is, és amikor ezt nem tudja fenntartani, akkor erős önbüntetés, szégyen vagy belső szorongás jelenik meg. Kialakul a súlyos kényszeresség és ezt a kényszerességet sok esetben a táplálkozásra tolják át, így a reformer személyiségtípusok minden személyiségtípus közül a leginkább hajlamosak az anorexia vagy a bulimiára. Mind a kettő ezen a szinten, a személyiségállapot ezen szintjén jelenik meg a legerőteljesebben.

Kapcsolataik ekkora már nem értelmezhetőek. Ha még van mellettük valaki, azt folyamatos bántásnak és nyomasztásnak teszik ki és a nyílt konfliktusoktól sem riadnak vissza, sőt, kifejezetten generálják ezeket. A másikat bűntudat nélkül bántják, hiszen ekkora a 8-as szintű reformer már feljogosítva érzi magát, hogy “kitakarítsa a világ mocskát” és benne mindenkit, aki szerinte bemocskolja azt. A 8-as szintű reformer identitás a teljes összeomlás előtt áll, és ez az utolsó szint, amikor még el lehet, sőt el is kell menekülni tőle mert ami ezután jön, az nem csak a személyiség teljes összeomlása, hanem valós és nagymértékű fenyegetettség azok számára, akik a 9-es szintű reformer mellett találják magukat.

9.szint - A teljes pusztítás

Van az emberi gonoszságnak egy olyan szintje, amikor az egyén egy másik embert pszichésen, módszeresen és a lehető legtöbb fájdalommal készíti ki úgy, hogy közben meg van róla győződve, hogy a másik teljes megsemmisítése sem elég büntetés neki. A patológiás reformer talán a legkegyetlenebb pusztító, és csak azért mondom hogy talán, mert az emberi működés legsötétebb bugyraiban azért a többi személyiségtípus patológiás szintje is megérne egy misét, sőt kifejezetten szükség is lenne imádságra. A kilences szinten lévő reformer személyisége ekkorra már teljesen összeomlik és ott marad a saját belső világának rideg és könyörtelen struktúrájába. Itt a reformer eredeti törekvése hogy jó, tiszta és erkölcsös ember legyen  végletesen eltorzul, és abból a mély belső félelemből kezd működni, hogy mindenkik hibás, romlott és menthetetlen, beleértve önmagát is. Az ilyen állapotban lévő ember már nem egyszerűen kritikus vagy maximalista, hanem szinte megszállott kapcsolatba kerül a hibák, a bűnök, a tökéletlenség és az erkölcsi romlottság gondolatával.

Ebben az állapotban a reformer nem lát más megoldást a világ fertőjének megtisztítására csak a teljes pusztítást és ezt szó szerint kell érteni. A reformer ezen a ponton megszállott lesz és a gyilkosság mint végső megoldás nagyon is reális opció lesz számára, lévén hogy nincsen más megoldás. A reformer belső kritikusa ekkora már nem egy korrigáló hang, hanem egy kegyetlen belső bíró, amely folyamatosan támadja és bünteti őt. Az önkritika olyan szélsőséges méreteket ölthet, hogy az ember képtelenné válik bármiféle valódi belső nyugalmat átélni. Minden hibát végzetes bizonyítéknak élhet meg arra, hogy ő maga értéktelen, romlott vagy menthetetlenül bukott ember.

A kilences szinten működő reformer fanatikussá válhat, és képtelen lehet elfogadni, hogy más emberek másképp láthatják a világot. Úgy érezheti, hogy kizárólag nála van az erkölcsi igazság, miközben mindenki más tudatlan, felelőtlen vagy erkölcsileg alacsonyabb rendű. A legmélyebb tragédia ebben az állapotban az, hogy a reformer eredetileg tisztaságra és igazságra vágyott, de végül saját belső gyűlölete és kontrollkényszere emészti fel. A benne lévő elfojtott harag ekkora már óriási és a kérdés csak az, hogy ezzel a pusztító gyűlölettel önmaga felé indul el, vagy kint akar végzetes igazságot tenni.

A kilences szint egyik legsötétebb vonása, hogy az ember végül saját maga ellen fordulhat. Mivel elérhetetlen tökéletességet vár el magától, állandó kudarcélményben élhet, és úgy érezheti, hogy soha nem lesz elég tiszta, elég jó vagy elég méltó, és ez mély önutálathoz vezethet. A személyiség ilyenkor szinte teljesen elveszíti a kapcsolatát az önelfogadással, az együttérzéssel és az élő emberi érzésekkel.

A rend, amelyet egész életében keresett, ezen a ponton már nem békét ad neki, hanem fullasztó merevséggé válik és a Reformer ekkor megszégyenül, elsősorban saját maga számára és ez az egyetlen dolog, amit már nem tud, és ezen a szinten már nem is alkalmas rá, hogy bármilyen módon kezelni tudjon. A folyamat véget ért, és végérvényesen lezárult.